Ugrás a fő tartalomra

A politikáról röviden, így az romániai elnökválasztások küszöbén.


 
Ameddig háromnál több ember él a földön addig mindig lesz közügy. A hármat Hamvastól vettem ő azt mondja a legkissebb közösség száma a három.
Egyhamar tehát nem lesz vége a közös ügyeinknek, s azok intézményesített formáinak, többek között, a politikának sem.

Amúgy asztrológiailag a politika közvetkező asztrológiai házakhoz kapcsolódik az V-ös házhoz, mint a harcon és (közszereplésen) keresztüli személyiség erősítés (finomítás) lehetősége, a X-es házhoz, mint társadalmi intézmény és törvényesség fenntartó (nyilvánosságot biztosító), valamint a közös ügyeket keretbe foglaló tevékenység, a XI-eshez, mint jövőképek és irányok kialakításának területe, meg az általános együttműködés területe, a II-es ház, mint a gazdasági javakkal való gazdálkodás területe. Meg, persze mindezeknek a diszharmonikus formái.
Erre mondják, hogy a közös trágyadomb (is) a közélet, mert ameddig pl. a harc pusztán az egyéni (gazdasági) érdek, vagy nem érdek tengelyén folyik, aki kapja marja elve alapján, addig ez lesz, a föld vagyonának 90%, a leggátlástalanabb ragadozók 10 %-kánál. Azoknál, akik a legintelligensebbek (?), de leggátlástalanabbak (legkevesebb morális belátással és empátiával rendelkező) cápák is egyben.
Ezzel együtt kizárni, kitagadni nem lehet és nem kell ilyen kívánni sem, körülbelől olyan, ha ezt tesszük, mintha a spiritualitást, vagy a családot, a párkapcsolatot (stb.) akarnánk kitagadni az élet teljességéből, csak azért, mert vannak benne gubancok, félrevezetések, hazugságok, szeretetlenségek stb.. A kizárás valóság csonkítás és fél elemeket (félelmeket) kapsz eredményül, amit előbb-utóbb felborítanak a Szaturnuszi erők (határőrök ), mivelhogy teljesség, egység és egészség ellenes.
Főképp olyan embernek nem jó ilyenen gondolkozni, akinek az említett házakban vannak bolygói. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül politikusnak kell menni, de van akinek ez jót tesz, illetve jót tenne, szellemi szempontból is. Meg persze azt sem jelenti, hogy fékek nélkül ítélkezünk, felelősség hárítunk jobbra, balra a politikusokra is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Nap - a születési képletünkben

 A Nap az öröklétbe ágyazott, de onnan kilépő, megnyilvánult egyéni éntudatot, önérzékelést és önértékelést jeleníti meg a születési képletben.A csillagjegy amelyben található a születési képletünkben,mutatja meg a spontán, velünk született személyes képességeinket, valamint a tudatos törekvéseinek színezetét, egyedi – individuális karakterét.Az a gyakorlati életterület (horoszkópház, asztrológiai földház) amelyben található a Napunk, olyan életterület, ahol személyiségünk otthon érzi magát. Itt kiáradók, megtermékenyítők, megnyilvánulok, életerősek vagyunk, vagy leszünk idővel. Szimbolikája A Nap jele az asztrológiában a kör közepében egy ponttal. A jelben a kör, mint egyetemes szimbólum, a végtelent jelenti. Végtelen, mert nincs sem kezdete, sem vége, a kezdet ugyanis egyben a vég is, a vég egyben a kezdet is, az alfa és az ómega, s ez a kör minden pontján. Az öröklét, az Abszolút létezés szimbóluma. A Nap jele a megnyilvánult egy, a pont, jelenléte a végtelen

A betegség egyik forrása: a lelki tehetetlenség érzet

Tudjuk már, hogy a betegségek a hosszan, többszörösen, valójában naponta ismétlődően, megélt, vagy kevesebbszer ugyan, de sokkszerűen és mélyen átélt negatív érzelmekből alakulnak ki.  A negatív érzelmeket pedig a téves gondolatok, téves belső igazságok, vagyis hamis személyes hiedelmek, hamis belső képek  táplálják. A gondolatok, a képzelet, a vágyak nem fájnak.Bármit gondolhatunk, képzelhetünk, sőt bármi után sóvároghatunk. Szabadok vagyunk. Viszont, a rosszul irányzott gondolatok, a téves képzetek által indított tettek, döntések következményei, és a gondolatok által kiváltott érzelmek, annál inkább tudnak fájni és szenvedést okozni, végül betegség formájában testi szinten is meg gyötörni az embert. Az egészség boldogságot jelent.   A testünkből kiindulva, megfigyelve azt, hogy a test is minden erejével igyekszik helyreállítani és fenntartani az egészséget, kiváltképp nyilvánvaló ez a gyerekeknél, akiknél a negatív beidegződések nincsenek rögzülve szemben a fe
A koronavírus járvány tanulságai 1 „Mindenből lehet tanulni és kell is, a betegségekből, sorscsapásokból, hátráltatásokból pedig   különösen.” Remélem most, amikor mindenkinek le kellett lassulnia vagy állnia a járvány következtében és van több ideje, sikerül kellően átfogóan, madártávlatból is megnézni mind a személyes életét és annak forrását: önmagát, mind pedig azoknak az életét, személyiségét, akikkel a legközvetlenebb és legelsődlegesebb egységet alkotja: a családjáét. A még kíváncsibbak tovább mehetnek és elgondolkozhatnak a nagyobb közösségek, közösségeinknek életén, sorsán is. A karantén által az általános, emberiség szintű leállítás megtörtént, ezt kényszert immár   tényként   kezelem a továbbiakban. Azonban,   jó lenne meglátni benne a lehetőséget is, nem csupán a kényszert. Szellemi szempontból a lassulás, a leállás pontosan a mélyebb átgondolást lenne hivatott szolgálni.    A szociális távolságtartásnak, vagyis az egyedül, vagy a családdal maradásnak, a