A Nap - a születési képletünkben

A koronavírus járvány tanulságai 1

„Mindenből lehet tanulni és kell is, a betegségekből, sorscsapásokból, hátráltatásokból pedig  különösen.”

Remélem most, amikor mindenkinek le kellett lassulnia vagy állnia a járvány következtében és van több ideje, sikerül kellően átfogóan, madártávlatból is megnézni mind a személyes életét és annak forrását: önmagát, mind pedig azoknak az életét, személyiségét, akikkel a legközvetlenebb és legelsődlegesebb egységet alkotja: a családjáét. A még kíváncsibbak tovább mehetnek és elgondolkozhatnak a nagyobb közösségek, közösségeinknek életén, sorsán is. A karantén által az általános, emberiség szintű leállítás megtörtént, ezt kényszert immár  tényként  kezelem a továbbiakban. Azonban,  jó lenne meglátni benne a lehetőséget is, nem csupán a kényszert.

Szellemi szempontból a lassulás, a leállás pontosan a mélyebb átgondolást lenne hivatott szolgálni. 

 A szociális távolságtartásnak, vagyis az egyedül, vagy a családdal maradásnak, akkor tud igazán örülni valaki, ha értelmet ad neki, pontosabban, ha felismeri az értelmét és értékét. Ezt a fizikai elkülönülést egy kisebb mentális elkülönülésre, szellemi önállósulásra is fel lehet használni.  Tudjuk ugyanis, hogy egységet csak egymástól jól megkülönböztetett elemek tudnak képezni. Ez így van a személyen belül, személyek között is.  Amikor egymásnak ellentmondó és ezért egymást kizárni akaró ambíciók, vágyak, sőt, kényszerek vannak jelen valakiben, akkor fontos a pontos beazonosításuk, meghatározásuk és helyre igazításuk. A kapcsolatokban sem lehet valódi egységet alkotni, ameddig nem különböztettem jól meg magamat a másiktól, s a saját vágyaimat, igényeimet, terveimet, feladataimat, személyemet összekeverem a másikéval.  A más emberekkel, munkatársakkal, csoporttársakkal, rokonokkal, ismerősökkel való napi kölcsönhatásoktól való eltávolodás, most megnöveli a személyes teret, az autonom, önálló gondolkozás lehetőségét, most nem ér annyi külső ráhatás és inger, nem is lehet annyit tevékenykedni sem stb.. A személyes elvonulásoknak, befele fordulásoknak ez az értelme, nem kell félni és kétségbe esni, fel lehet használni elmélyülésre. Ajánlott is, különben miként fognak tudni a jövőben pozitív változások elindulni úgy egyéni, mint kollektív szinten. Ismerjük azt a mondást: egy problémát nem lehet ugyanazon a szinten megoldani amelyen keletkezett. Hozzáteszem magasabbra, vagy mélyebbre kell menni a megoldásért, mégis állandóan ezzel próbálkozunk. Nem szükséges azonnal, új képességek és kompetenciák elsajátítása után kapkodnod, mint ahogyan azt sokan ajánlják.

Akkor tudsz ugyanis az emberiség szintű leállító és egy más irányt kényszerítő fejlődésárammal együttműködni, s ez irányba lépéseket tenni, ha előtte felismerted, beismerted a korábbi téves célokat, magatartásokat és irányokat, az un. vírusokat magadban. Plusz akkor, ha ezeket az egészséges eszméktől, a helyes elképzelésektől, életelveidtől jól megkülönbözteted. Érdemes erről feljegyzéseket készítened, hiszen fontos kérdésekről van szó. A karantén nem a pánikról, a félelemről, az unalomról, a depresszióról, a türelmetlenségről, vagy különösen nem a mindenféle unaloműző tevékenységek kereséséről kellene szóljon, hanem teljesen másról. A leállítás, fékeztetés azt mutatta meg, nem volt jó az irány emberiség szinten sem. Nem volt jó az irány életszemlélet szempontjából, erkölcsi, életviteli szempontból sem. Mindenkinek van javítani valója, mert a pácban mindenki benne van - ahogy Hamvas Béla mondaná. Ne essünk abba a hibába, hogy nekünk ehhez nincs semmi közünk, mert tőlünk nagyobb erők miatt alakult ki a helyzet, vagy, hogy mi túl kevesek vagyunk ehhez az egészhez képest. Ez ugyanis az áldozat tudatot erősíti, az áldozat pedig a felelősséghárításnak köszönhetően, egyre gyengébbé és gyengébbé válik. Ugyanis akinek most van ereje, türelme az idők szavát meghallgatni, a hibák beismerése után a távlatokat felismerni, több esélye van egyénileg is, egy zökkenőmentesebb újraindulásra. A hosszú távú, emberiség szintű javulásról nem is beszélve. 

Nyilván, mindenki reménykedik abban, hogy minden ugyanolyan lesz mind régen, s tesz azért, várja, hogy lehetőleg ugyanolyan legyen, mint előtte. Azonban azt is jó tudni, hogy egyéni szinten is, aki valamely betegségéből, akadályból, hátráltatásból felelősséggel tanulni tud, az sokkal gazdagabban, tartalmasabban élt, s nem csupán túlélt.  Jobb esélyekkel indul utána, mint az, aki nem értelmezte mélyebb szinten a tapasztalatát. Hasonló ez az egész helyzet ahhoz, amikor valamit újra kell tanulni, mert rosszul rögzült (nyugati civilizáció szinten, mint tudjuk sok minden van rosszul rögzülve), ilyenkor előtte le kell állni (ez meg van), bele kell gondolni, azután pedig fegyelmezetten, lépésekre bontva, lépésről, lépésre tudatosabban menni előre. Miközben figyelmeztetjük magunkat, ahányszor eltérünk, a régi beidegződéseknek engedve.  

Egyéni hibabeismerések és belátások elengedhetetlenek a társadalmi változásokhoz. Mindenkinek meg van a felelőssége önmagával szemben elsősorban, de nem elszigetelt személy senki, nem egyedül él egy szigeten, hanem hatással van másokra. A vírus járvány ezt is tisztán, konkrétan és félreérthetetlenül mutatta. 

Láthatjuk is mi van. A kínaiak nem állították le a vadkereskedelmet az első Sars járvány után, erre most kiütött a második Sars, nagyobb pusztítást okozva. Mit tanultak belőle? Igazából semmit, most sem bír lemondani a vad ínyencségekről az elit, valamint az ebből befolyó pénzbevételekről az állam, inkább megy a hazudozás, az ideiglenes megoldások, ideiglenes letiltások. Kíváncsi vagyok, a nemzetközi nyomás hatására majd mennyit sikerül elérni. A vadállatok tenyésztése és velük való kereskedelem teljes betiltása lenne a minimum, nem csupán a vírus miatt, hanem az állatvilággal szembeni morális magatartás tekintetében is. Ha laboratóriumból kiszabadult vírus netán, akkor is áll, a most már vadállatokkal szemben alkalmazott embertelen magatartás megszüntetésének szükségessége. Aki ugyanis az állatokkal kegyetlenkedik az a vele szemben kiszolgáltatott emberekkel is igazságtalanul kegyetlenkedni fog.

A  fő kérdés a járvánnyal kapcsolatban mégiscsak az marad: tud tanulni belőle valaki és együttesen a közösségek, mi, az emberiség vagy sem? Milyen következtetéseket vonunk le? Netán hagyjuk az egészet elmenni arra hivatkozva, hogy ez csupán egy kínai diktatórikus megoldási recept másolása volt a nyugat részéről, média hisztivel fölé/alá kiabálva?

Jó lenne, ha sikerülne minél több embernek a valódi, az egyetemes törvények, az egyetemesebb rend szerint komolyan informálódni, elgondolkozni, azokat megérteni. Legalább egy mentális fejlődést beindítani, s ilyen szempontok szerint minél inkább törvényessé tenni a gondolkozását, életszemléletét és utána a létezését. A személyes élettervünk, a horoszkópunk megismerése egyik kitűnő eszköz erre, minden szerénység nélkül.

Előrelépés lenne ebből a szempontból megérteni például azt, hogy nem folyamatos anyagi gyarapodásért, az élvezetekért élünk, dolgozunk, vagy még csak a különleges, a kiemelkedő képességek elsajátításáért sem, a mások által agyonirigyelt sikerekért sem. Valami teljesen másért vagyunk itt. Gondoljunk bele, mi tétje van mélyebb szintről, miképp lehet cél egy mélyebb, egyetemesebb szinten, ahonnan az egyén is kinő, hogy más egyénekhez képest még inkább kitűnjön valaki valamely képességével, s sztároljon vele, miközben az egésszel való kapcsolatát elveszíti? Konkrétabban, egy igazi tanítónak sem az a sikerélmény, ha egy, két diákja kitűnő, a többi pedig sötét mint az éjszaka, hanem az, ha mindenki az osztályból minél jobban megérti és alkalmazni tudja a tananyagot. Akkor van értelme a kiemelkedésnek, ha ezzel elsősorban önmagát és utána implicite a közösséget is minőségében emeli. Ilyenkor nagyon is van, s nem kell a kritizálással lerontani, esetleg kedvét szegni az illetőnek, puszta egyéni hiúságból. A legtöbbször azonban a kiemelkedő teljesítmény, amely az átlag fölé emelt valakit, az illető személynek a többi életterületének és többi személyi jellemvonásainak, képességeinek a rovására történik, sajnos. Nincs kiegyensúlyozottság, nincs mértéktartás, így az eleve adott képesség, képességek leuralják az embert, annak életét. Felnőttként, másfelől, valamely negatív tulajdonságot pozitív képességekké változtatni nagyobb erő, mint a már meglevők az öncélú túltolása. Ez ugyanis a személyes fejlődés, egészebbé válás, az egyoldalúság helyett.

Továbbá el lehet gondolkozni komolyabban, utána lehet járni, eme karanténi időszakban, mondjuk a húsfogyasztás szükségtelenségének  is. Ezzel is fel lehetne szabadítani rengeteg szennyezéstől, értelmetlen terheléstől a környezetet, s nem utolsó sorban az emberi szervezetet.

Ilyen és ehhez, hasonló szellemi és gyakorlati fejlődési körülmények között nem lenne szükség külső kontrollokra, kényszerekre, egészségtelen technológiákra, védőoltásokra, félelemre egy következő járványtól. Nem is következnének be, bármennyien is szövetkeznének rá. Az egyetemes erők nem engednék ezt meg. Ha az emberiséget sötétségbe és nyomorúságba lehet taszítani, az nem pusztán azért van, mert nem harcol eléggé, s nem tudja megvédeni magát, hanem azért is, mert nem elég éber, kábult. A külső harcnak meg van a maga helye és értelme, de csak az tud harcolni kifele jól, aki magát rendbe tette, s nyilván van gyakorlata benne. Belső egyensúly nélkül nem lehet jól harcolni.  

Az asztrológiában létezik egy életterület, a tizenkettő közül, amelynek egyik definíciója az, hogy a rejtett ellenségek életterülete. A Halaknak megfelelő, XII-es ház ez. Miért rejtett az ellenség? Hát azért, mert a tettest nem látni ugyan, de a hatását viszont nagyon is  igen. Jelenleg az ellenség láthatatlan, akár úgy mint vírus, akár úgy mint félrevezetés. A többségünk még vírust nem látott, s gondolom nem is fog, csak a betegséggel találkozik, az látható és érzékelhető. Napjainkban vannak a kitanult tudósaink, régebb a papok és a sámánok voltak. Ők küzdenek a rejtett ellenséggel, azt mondják látják is, elektronmikroszkóppal. Azonban egy éber embernek, egy éber közösségnek valóban szükséges ilyen közvetítő, látó?  Valóban az ellenség a vírus? Másfelől az, hogy láthatatlan az ellenség, szimbóluma annak, hogy láthatatlan világban, szemmel nem látható tevékenységeinkben, valaminek nagyon neki ütköztünk.  A láthatatlan világ, nem más, mint a szellem, vagyis a világot irányító egyetemes erők, törvények. A materialista (tudós) keresi az okokat, az ellenséget mindig kint és mindig az anyagban, befele, a tudat fele tekinteni valahogy mindig megfeledkezik. Azért is a rejtett az ellenség, mert a tudat ködben (kábult szellemi szempontból) van. Nem lát jól. Így aztán nem jó helyen keresi a romlás okát és persze megoldást sem.

Az öntudatos (nem az önkényes), felelős emberi életnek, a fejlődni akaró  közösségnek,  prioritása van. Ha van belső fény és öntudatos fegyelmezettség, akkor nincs szükség külső, mások által gyakorolt kontrollra, mivelhogy az a törvényesebb, az igazabb, a fejlettebb.

Amennyiben megmarad a nagy többség a fogyasztói társadalom színvonalán, materialistán, pusztán intellektuálisan polgári, fogyasztó, akkor viszont, megnézve a spanyol nátha utáni huszadik századot, nem igazán látni a fényes jövőt. Már idézett járványleckéket, s más negatív következményeket, az emberiség magára, nem egyet. Különben is, mit gondolunk hová fog jutni az az emberiség, amely a WWF beszámolója alapján, kipusztította az élő állatvilág két harmadát 1970 óta, vagy amelyik menetel bele a gender ideológiák kelepcéibe? Csupán kettőt megemlítve.

Vannak népbetegségek, jellemzőjük, hogy sok ember beteg tőlük egy adott népességen belül. Tipikus betegségei egy társadalom tagjainak. Ezek nagy részét nem lehet elkapni egymástól, mert nem fertőző módon terjednek, de azért terjednek és elterjedtek a társadalmunkban. Ilyen például a rák, amely az egyik vezető halálok napjainkban. A rákról mint betegségről jut eszembe, egyesek azt mondják a Föld védekező rendszere aktiválódott, ezúttal a vele szemben vírusként viselkedő emberiség ellen.

A járványos, fertőzéses megbetegedés lelki, szellemi vagy fizikai okait vizsgálva, a fő különbség a másfajta népbetegségekkel szemben, hogy itt van fertőzés, más különbség nincs. Egyik ember megfertőzi, megfertőzheti fizikailag a másikat.  A kialakuló betegség súlyosságának mértéke azonban, mint tudjuk, az immunrendszer állapotától függ. Magyarul, hogy jobban tudatosulhasson miről is van szó: az ellenálló rendszer állapotától függ. Amikor az immunrendszerünk erős, akkor ellen tud állni a vírusoknak, amikor nem, akkor megbetegedünk tőle. Az, hogy a fertőző betegség többeket lebetegíthet s elterjedhet, leginkább annak a jele, hogy több embernek, csoportoknak, tömegeknek, általánosan és állandóan gyenge az ellenálló rendszere. Ezáltal képtelenek kellően védekezni a vírussal szemben. 

A koronavírus járvány után egészen biztos, hogy emberek tömegeit fogja foglalkoztatni, miképpen tudja felerősíteni az immunrendszerét annyira, hogy a jövőben ne legyen kitéve és szerettei se legyenek kitéve a megbetegedés kiszolgáltatottságának. Lehetőleg öregkorban sem. A bio és vitamin boltosok mondják, annyira vásárolnak az emberek, hogy az eladásaik megtízszereződtek a karantén időszak alatt. Valószínű ez a kereslet, ha nem is ennyire erősen, de emelkedett marad az elkövetkező időkben is, felértékelődik az egészséges életmód, amelynek egyik legkönnyebben megvalósítható része a vitaminszedés. Tipikus fogyasztói társadalomra jellemző reakció ez is. Egyébként azt is mutatja mennyire az anyagba süllyedt a mai ember képzelete és gondolkozása, mibe veti a mai ember a bizalmát ennek következtében önkéntelenül is, mi az, ami a fajsúlyos a számára. Milyen védekező intézkedéseket hoz egyéni és közösségi szinten. Felmerül a kérdés tényleg a vitaminoktól lesz bivalyerős az immunrendszerünk, vagy a védőoltástól?  Elégséges ennyi?

Mielőtt azonban azzal foglalkoznánk, hogy mi okozza az immunrendszer gyengülését és mire ajánlott figyelni az erősítéséért fontos tudatában lenni annak, hogy nem elégséges csupán egyéni lépéseket megtenni, egyéni egészségünkre vigyázni, a környezetünknek is egészségesnek kell lennie. Rendetlen, koszos helyiségben ki érzi jól magát?  Nem lehet egészséges maradni egy szennyezett, beteg környezetben, kizsákmányolva, össze-vissza felforgatva azt, mindent elmozdítva a helyéről, az élővilág egy részét lepusztítva a többit összezavarva, lásd. géntechnológiák. 

A járvány biztosan mutatja, hogy nincs annyira elválasztva az egyik ember a másiktól, ember a környezetétől, mint ahogyan azt individualizmusában hitte, vagy szerette volna hinni. Együttélés van, ahol a közös érdekünk, hogy mindenki jól érezze magát és minőségi életet éljen.  Biológiai képpel élve nem csupán egy sejt fontos, hanem fontos a szerv, az szervezet egésze is. A sejt csak akkor tud jól élni, s megkapni azt, amire szüksége van, ha ellátja funkcióit és együttműködik a többiekkel, a szervezet egészével. Annak ellenére, hogy a sejt kihagyhatatlan, nem kell túlzásokba esni ezzel, s főképp nem másnak a kárára. Ha mást nem is, ezt, vagyis, hogy a személyes egészségre és környezetre jobban kell vigyázni valószínű mindenki megérthette és remélem, komolyabban fogja venni a jövőben. 

Ameddig csak mindenféle hosszabban elhúzódó egyéni, vagy legalábbis annak látszó betegségek jelentek meg, valahogy megmaradt az elnéző magatartás társadalmi szinten az általánosan romló egészségi és környezeti állapotokkal szemben. Hiába nőtt a várható átlagéletkor, ha közben romlott az életminőség, mert már fiatal kortól kezdve mindenféle egészségi problémákkal kell szembenézni az új generáció tagjainak. Tudni lehet, hogy az utóbbi évtizedekben megemelkedett a cukorbetegek száma, a rákosok száma, az emésztési, pajzsmirigy stb. problémákkal küszködők száma a fiatalabb korosztályoknál is. Ebben a szennyezett környezet, a mérgezett élelmiszer nagyban közre játszik.  Társadalmi szintű, méretű lépések a javítás érdekében azonban nem történtek, illetve aránytalanul kis mértékben történtek a szennyezés mértékéhez képest. Más, egyéni, érdekek mindig fontosabbak voltak.  Az szokásai és környezetének befolyásai alatt leuralt ember ugyanis legtöbbször sodródik a többivel s csak akkor vesz komolyan dolgokat, amikor megtapasztalja, hogy szenved a rossz életvitele, az általánosan kialakult rendszer miatt. Különben nem. 

A társadalmi szokásrendnek, akárcsak a nyájban, falkában élésnek az állatvilágban, megvolt a maga megtartó ereje, nem csoda, ha nem szívesen megy velük szembe az átlagember, így ugyanis nem csupán a kitaszítottsággal kacérkodott, hanem a személyiség torzulással is esetleg. Viszont napjainkra ezek a szokások már annyira szétestek és annyi mérgező elvvel telítődtek, hogy valódi keretet, tartást egyre kevesebbet lehet tőlük kapni. Rengeteg a vírus bennük, mint ahogy állandóan szennyezve van a természet, úgy állandóan szennyezve van a köztudat is. Így, aztán mindenféle áramlatok itatják át a társadalmat, annak szokásait. A korona vírus járvány által arra is fény derült például, hogy micsoda bábeli állapotok tudnak keletkezni rövid idő alatt az információ áramoltatás terén is. Egymásnak ellentmondó hírek, sok hazugság, fél információk, pánikkeltés, elbagatelizálás, stb.. 

Nemrég hallottam valakitől, hogy amit most érzel magadban, a karantén következtében, az máskor is ott volt benned, nincs benne semmi újdonság. Valóban. A szélsőséges, a szélsőségesebb helyzetek azért értékesek, mert nagyítóként szolgálnak, felnagyítják azt, ami már amúgy is van. Vannak, akik még most is nyerni akarnak a többiek rovására. A médiával is ez a helyzet, főképp a nagy példányszámúakkal. Ha eddig is hajlamos voltál a szorongásra, most még inkább fogsz. Ha eddig is nyerni akartál, most még inkább akarsz, esetleg bármi áron is akár, vagy még inkább félsz a veszteségtől. Ha valamiért rejtetten  ugyan, de úgy érezted az életed felett a Damoklész kardja folyton ott lebeg, akkor most ez a helyzet ezt még tovább  fokozza, fokozhatja. Vannak, akik kifejezetten szeretik a rémhíreket, a pánikot fogyasztani és gerjeszteni, kifejezetten elemükben vannak, ugyanis kívülről és főképp általánosan is visszaigazolódik, hogy vész van, fokozott veszély van minden nap. Még számos más emberi reakciót meg lehet figyelni és felfedezni magunkban, szűkebb és tágabb környezetünkben. Érdemes tehát ezekre odafigyelni, megjegyezni milyen negatív gondolatokat és érzelmeket hoz a felszínre a mostani állapot. A tudatossá váló gondolatokat, érzelmeket helyükre lehet tenni, a féltudatosokat, a tudattalanokat, tudat alá fojtottakat viszont nem. 

Általános törvény, hogy amivel magunkban nem szembesülünk, az kívülről fog minket fenyegetni, kint a fizikai valóságban fog valamilyen formában megjelenni és lehet, hogy váratlanul érni. Nem elég azonban, ha valami tudatossá válik bennünk, habár az első, kihagyhatatlan lépés, utána fontos megérteni, vagyis szellemi és személyiségi szempontból helyére tenni, s úgy nem az nem fog tudni a jövőben féltudatosan, vagy tudattalanul irányítani és betegségeket, kellemetlen meglepetéseket okozni. A személyes, születési képletében ezek a negatív érzelmek, fordított hitrendszerek leginkább a meghaladandó, átalakítandó karma pontokkal állnak kapcsolatban. Ezzel hozzáállással fordíthatjuk igazán a magunk és az emberiség javára eme elhúzódó karantén időszakot.

Ugrás a honlapunkra!