Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

A  koronavírus járvány tanulságai 2 „Mindenből lehet tanulni és kell is, a betegségekből, hátráltatásokból, sorscsapásokból különösen.” A vírus, az immunrendszer és gondolkozás összefüggései A vírusnak a jellemzője, hogy a szervezetbe jutva a sejteket megtéveszti, ezáltal áthatol a sejtfalán a sejtmagba jut és ott átírja a sejtet vezérlő genetikai programokat a saját programjára. A saját programja pedig nem más, mint az egyre több és több vírus létrehozás. Ennek megfelelően a sejt egyre több vírust gyárt le, s amikor már nem bírja tovább, mert a nagy munkában felemésztődik minden forrása és életereje, akkor a sejt szétesik és sok létrehozott víruscsomag kiszabadul. Persze jönnek a fehérvérsejtek, amelyek kezdik felvenni a harcot a vírusokkal. A szervezet belső védekező rendszere akcióba lépik. Viszont akad pár védekező sejt is, amely szintén megfertőződik a vírus által, mert a vírus azokat is megtéveszti, nem csupán, teszem azt a tüdő felszínét alkotó sejteket, így aztán
Legutóbbi bejegyzések
A koronavírus járvány tanulságai 1 „Mindenből lehet tanulni és kell is, a betegségekből, sorscsapásokból, hátráltatásokból pedig   különösen.” Remélem most, amikor mindenkinek le kellett lassulnia vagy állnia a járvány következtében és van több ideje, sikerül kellően átfogóan, madártávlatból is megnézni mind a személyes életét és annak forrását: önmagát, mind pedig azoknak az életét, személyiségét, akikkel a legközvetlenebb és legelsődlegesebb egységet alkotja: a családjáét. A még kíváncsibbak tovább mehetnek és elgondolkozhatnak a nagyobb közösségek, közösségeinknek életén, sorsán is. A karantén által az általános, emberiség szintű leállítás megtörtént, ezt kényszert immár   tényként   kezelem a továbbiakban. Azonban,   jó lenne meglátni benne a lehetőséget is, nem csupán a kényszert. Szellemi szempontból a lassulás, a leállás pontosan a mélyebb átgondolást lenne hivatott szolgálni.    A szociális távolságtartásnak, vagyis az egyedül, vagy a családdal maradásnak, a

A betegség egyik forrása: a lelki tehetetlenség érzet

Tudjuk már, hogy a betegségek a hosszan, többszörösen, valójában naponta ismétlődően, megélt, vagy kevesebbszer ugyan, de sokkszerűen és mélyen átélt negatív érzelmekből alakulnak ki.  A negatív érzelmeket pedig a téves gondolatok, téves belső igazságok, vagyis hamis személyes hiedelmek, hamis belső képek  táplálják. A gondolatok, a képzelet, a vágyak nem fájnak.Bármit gondolhatunk, képzelhetünk, sőt bármi után sóvároghatunk. Szabadok vagyunk. Viszont, a rosszul irányzott gondolatok, a téves képzetek által indított tettek, döntések következményei, és a gondolatok által kiváltott érzelmek, annál inkább tudnak fájni és szenvedést okozni, végül betegség formájában testi szinten is meg gyötörni az embert. Az egészség boldogságot jelent.   A testünkből kiindulva, megfigyelve azt, hogy a test is minden erejével igyekszik helyreállítani és fenntartani az egészséget, kiváltképp nyilvánvaló ez a gyerekeknél, akiknél a negatív beidegződések nincsenek rögzülve szemben a fe

Kedves Látogató!

Dénes Albert vagyok, 1972. November. 12.-én születtem, Csíkszeredában, 21 óra 30 perckor, a Skorpió jegyében. Az Aszcendens az Oroszlán jegyében áll, születési horoszkópomban. Itt most nem tartom túlságosan fontosnak, hogy gyermekkoromról írjak, mintegy átugrom ezt az életszakaszt, egészen 1997-1998-ig, amikor először találkoztam komolyabban metafizikával és asztrológiával. Egy barátom révén, aki jelenleg is barátom, kapcsolódtam be abba a kis baráti társaságba, amelynek tagjai már évek óta foglalkoztak asztrológiával és ennek alapjával, a metafizikával, legfőképpen Hamvas Béla műveinek segítségével. Feleségemmel, az említett társaság által 1998-ban rendezett táborban ismerkedtem meg. Hivatalos foglalkozásom szerint egészségügyi asszisztens vagyok, dolgoztam már ortopédián, jelenleg a radiológián. Szakmám jellegéből lehetőségem nyílt arra, hogy a sok, betegség által megtört emberrel találkozva megsejthessem azt, hogy valójában, ezeknek a sorsproblémákkal küzdő embereknek-beleértve

Szeretettel üdvözöllek!

Dénes Mária vagyok és 1973. március 5.-én születtem, reggel 7 óra / 50 perckor, Csíkszeredában. Tehát a Halak jegyében, Kos Aszcendenssel és a kínai asztrológia szerint a Bivaly évében születettem. Ezzel már többet elárultam magamról, mint sok magát asztrológiailag rejtegető misztikus tanító, de azért nézzük meg látható valóság szintjén is röviden, hogy ki vagyok.  Pályafutásomról  elmondható: Gödöllőn (Magyarországon) végeztem el az Agrártudományi Egyetem Gépészmérnöki karát eredetileg. Viszont már a második egyetemi évtől intenzíven érdekelni kezdett az asztrológia és a metafizika és foglalkozni behatóan velük. 1992-ben elkezdtem hallgatni a Bukaresti Elta Egyetem előadásait. Sokat tanultam barátomtól és tanítómtól Kozma Szilárdtól, akivel eggyütt később tartottunk előadásokat és nyári táborokat is. Elvégeztem a Hollandiai székhelyű Eurocor nevű iskola asztrológia kurzusait is. Ezt leginkább a hivatalos diploma megszerzése céljából. Az asztrológiai tanácsadást magán vál

A Vénusz

Szimbolikája   A Vénusz szimbóluma a kör, alatta a kereszttel. A kör, mint tudjuk, az egység, a teljesség, a végtelen szimbóluma. A végtelen olyan értelemben, hogy nincs kezdete és nincs vége, ugyanis bármelyik hely a körön  a kezdet, és a vég is, az alfa és az omega is egyben, ahol valami véget ér, ott nyomban  kezdődik is újból. A kereszt, nem véletlenül a kereszténység egyik nagy, sokat használt szimbóluma, a vízszintes és a függőleges tengely metszése egymással, a vízszintesé, amely ha kitárjuk karunkat az előttünk és mögöttünk elterülő világot öleli fel, a függőleges pedig levisz a föld mélyébe és az felvezet az ég magasságába. A vízszintes vonal, a minket körbevevő megnyilvánult, fizikailag érzékelhető világot szimbolizálja tehát, a függőleges pedig  a tudatalatti és a tudatfölötti világát. A kereszt a kettő együtt. Az ember nem más, mint egy megtestesült kereszt. Legalábbis, a kereszt az ember lényének ezt az összetett minőségét jeleníti meg képi for

A Nap - a születési képletünkben

 A Nap az öröklétbe ágyazott, de onnan kilépő, megnyilvánult egyéni éntudatot, önérzékelést és önértékelést jeleníti meg a születési képletben.A csillagjegy amelyben található a születési képletünkben,mutatja meg a spontán, velünk született személyes képességeinket, valamint a tudatos törekvéseinek színezetét, egyedi – individuális karakterét.Az a gyakorlati életterület (horoszkópház, asztrológiai földház) amelyben található a Napunk, olyan életterület, ahol személyiségünk otthon érzi magát. Itt kiáradók, megtermékenyítők, megnyilvánulok, életerősek vagyunk, vagy leszünk idővel. Szimbolikája A Nap jele az asztrológiában a kör közepében egy ponttal. A jelben a kör, mint egyetemes szimbólum, a végtelent jelenti. Végtelen, mert nincs sem kezdete, sem vége, a kezdet ugyanis egyben a vég is, a vég egyben a kezdet is, az alfa és az ómega, s ez a kör minden pontján. Az öröklét, az Abszolút létezés szimbóluma. A Nap jele a megnyilvánult egy, a pont, jelenléte a végtelen