Ugrás a fő tartalomra

Kedves Látogató!



Dénes Albert vagyok, 1972. November. 12.-én születtem, Csíkszeredában, 21 óra 30 perckor, a Skorpió jegyében. Az Aszcendens az Oroszlán jegyében áll, születési horoszkópomban.
Itt most nem tartom túlságosan fontosnak, hogy gyermekkoromról írjak, mintegy átugrom ezt az életszakaszt, egészen 1997-1998-ig, amikor először találkoztam komolyabban metafizikával és asztrológiával. Egy barátom révén, aki jelenleg is barátom, kapcsolódtam be abba a kis baráti társaságba, amelynek tagjai már évek óta foglalkoztak asztrológiával és ennek alapjával, a metafizikával, legfőképpen Hamvas Béla műveinek segítségével. Feleségemmel, az említett társaság által 1998-ban rendezett táborban ismerkedtem meg. Hivatalos foglalkozásom szerint egészségügyi asszisztens vagyok, dolgoztam már ortopédián, jelenleg a radiológián. Szakmám jellegéből lehetőségem nyílt arra, hogy a sok, betegség által megtört emberrel találkozva megsejthessem azt, hogy valójában, ezeknek a sorsproblémákkal küzdő embereknek-beleértve saját magamat is- a látható helyzetük, állapotuk mögött mélyebb minőségű tényezőnek vagy tényezőknek kell lennie, lenniük, mint amennyit a logikus tudomány állít. Még az sem igazán elégített ki, hogy a mélyben levő tényezőket pszichológiai természetű okoknak mondjuk ki. Így lassanként tájékozódásomat tovább irányítottam olyan területek felé, amelyek sokkal mélyebb lényegükben képesek látni az embert, a létezést. Hamvas Bélát említem most itt meg, akinek a szellemi hagyományokból merített és általa személyesen letisztított műveit "főtantárgyként" tekintettem és tekintem mai napig tartó önképzésem során. Természetesen sok más szerzőt és művet említhetnék, amelyek segítettek abban, hogy a letisztított metafizikai alappal rendelkező asztrológiával foglalkozhassak. Az asztrológiában látom ugyanis azt a lehetőséget, hogy az ember választ tud kapni égető, fontos, sok esetben nagyon is kínzó kérdéseire. A megfelelően értelmezett születési horoszkóp az, amely igazán segíthet abban, hogy sorsunkkal, életünk értelmére vonatkozó kérdéseinkkel személyes kapcsolatba kerülhessünk és lassan-lassan, fokozatosan igazán kezdjük megérteni önmagunkat, másokat, a létezésünket. Természetesen, nem a mindent tudó mester benyomását akarom kelteni, mint aki tudja a lényeget és aki már az úgynevezett legmagasabb fejlődési-beavatási fokot is elérve bölcsen mosolyog és tanítgat másokat, ilyesmiről szó sincs. Jelenlegi tudásom és személyes tapasztalataim segítségével vállalok születési horoszkóp-értelmezéseket, olykor írok metafizikai tartalmú tanulmányszerűségeket. Az, hogy "metafizikus vagyok" vagy, hogy "asztrológus vagyok" inkább az említett területek iránt való intenzív érdeklődésemet fejezi, semmint, hogy hivatalos oklevelet tudnék előkapni ezeket igazolandó. Nálam ez nem szakma, hanem olyan életembe behozott, mindennapjaim részévé vált foglalkozások, amelyeket nem tudnék a nem magaménak tekinteni. Tulajdonképpen egyetlen foglalkozásról van szó, a metafizika és az asztrológia egységéről. Három fiam és egy lányom van. Feleségem szintén asztrológiával foglalkozik. Ilyen téren is kiegészítjük egymást. Gyakran megbeszélünk asztrológiai és metafizikai problémákat, témákat, kérdéseket és az a tapasztalatom, hogy jó, ha egy kapcsolatban megegyezik a szellemi érdeklődés alapjellege, a mi esetünkben a metafizika és az asztrológia. Jelenleg is vállaljuk a születési horoszkópok értelmezését és bízunk abban, hogy lassan-lassan egyre többen lesznek, de legalábbis mindig is lesz olyan érdeklődő ember a saját születési horoszkópja iránt, akit, akiket a mai felszínes kommersz-asztrológia szánalomra méltó komolytalansága valamilyen okból kifolyólag nem tántorít el attól, hogy megsejtsék, végül meglássák az asztrológiával egybeszőtt tiszta metafizikát, egyetemes értelmet: - amely születési horoszkópjuk jelrendszerében személyes problémáik feloldási kulcsait is nyújtja egyben.

Vissza a honlapunkra!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Nap - a születési képletünkben

 A Nap az öröklétbe ágyazott, de onnan kilépő, megnyilvánult egyéni éntudatot, önérzékelést és önértékelést jeleníti meg a születési képletben.A csillagjegy amelyben található a születési képletünkben,mutatja meg a spontán, velünk született személyes képességeinket, valamint a tudatos törekvéseinek színezetét, egyedi – individuális karakterét.Az a gyakorlati életterület (horoszkópház, asztrológiai földház) amelyben található a Napunk, olyan életterület, ahol személyiségünk otthon érzi magát. Itt kiáradók, megtermékenyítők, megnyilvánulok, életerősek vagyunk, vagy leszünk idővel. Szimbolikája A Nap jele az asztrológiában a kör közepében egy ponttal. A jelben a kör, mint egyetemes szimbólum, a végtelent jelenti. Végtelen, mert nincs sem kezdete, sem vége, a kezdet ugyanis egyben a vég is, a vég egyben a kezdet is, az alfa és az ómega, s ez a kör minden pontján. Az öröklét, az Abszolút létezés szimbóluma. A Nap jele a megnyilvánult egy, a pont, jelenléte a végtelen

A betegség egyik forrása: a lelki tehetetlenség érzet

Tudjuk már, hogy a betegségek a hosszan, többszörösen, valójában naponta ismétlődően, megélt, vagy kevesebbszer ugyan, de sokkszerűen és mélyen átélt negatív érzelmekből alakulnak ki.  A negatív érzelmeket pedig a téves gondolatok, téves belső igazságok, vagyis hamis személyes hiedelmek, hamis belső képek  táplálják. A gondolatok, a képzelet, a vágyak nem fájnak.Bármit gondolhatunk, képzelhetünk, sőt bármi után sóvároghatunk. Szabadok vagyunk. Viszont, a rosszul irányzott gondolatok, a téves képzetek által indított tettek, döntések következményei, és a gondolatok által kiváltott érzelmek, annál inkább tudnak fájni és szenvedést okozni, végül betegség formájában testi szinten is meg gyötörni az embert. Az egészség boldogságot jelent.   A testünkből kiindulva, megfigyelve azt, hogy a test is minden erejével igyekszik helyreállítani és fenntartani az egészséget, kiváltképp nyilvánvaló ez a gyerekeknél, akiknél a negatív beidegződések nincsenek rögzülve szemben a fe
A  koronavírus járvány tanulságai 2 „Mindenből lehet tanulni és kell is, a betegségekből, hátráltatásokból, sorscsapásokból különösen.” A vírus, az immunrendszer és gondolkozás összefüggései A vírusnak a jellemzője, hogy a szervezetbe jutva a sejteket megtéveszti, ezáltal áthatol a sejtfalán a sejtmagba jut és ott átírja a sejtet vezérlő genetikai programokat a saját programjára. A saját programja pedig nem más, mint az egyre több és több vírus létrehozás. Ennek megfelelően a sejt egyre több vírust gyárt le, s amikor már nem bírja tovább, mert a nagy munkában felemésztődik minden forrása és életereje, akkor a sejt szétesik és sok létrehozott víruscsomag kiszabadul. Persze jönnek a fehérvérsejtek, amelyek kezdik felvenni a harcot a vírusokkal. A szervezet belső védekező rendszere akcióba lépik. Viszont akad pár védekező sejt is, amely szintén megfertőződik a vírus által, mert a vírus azokat is megtéveszti, nem csupán, teszem azt a tüdő felszínét alkotó sejteket, így aztán